Sziasztok! Egy kis háttérinformációt adok a szám keletkezésével kapcsolatban, remélem tetszeni fog! Természetesen mellékelem a dalszöveget is.
1999-ben a Sony Music kiadó szerződést kötött a csapattal, a Ha zajt akartok című nagylemez már a Sony gondozásában látott napvilágot. Szeptemberben Lukács Laci az együttes egyik régi ismerősével, Fejes Tamással kettesben rögzített egy demót, ebből született meg később a Mennyország tourist című szám.
Hát így született meg ez a sláger.. Folytatás..
Sziasztok! A mai napon egy videóval és a hozzá tartozó dalszöveggel kedveskedek!.. Folytatás..
- Az új kiadó jelentett másfajta promotálást is?
- Eleve más módon közelítettük most meg. Volt egy lemezbemutató koncertünk a Kisstadionban. Ez eleve egy másféle attitűd volt, mert a Tankcsapda életében ilyen volumenű szabadtéri koncert korábban soha nem volt. A Rock a nevem címet viselő dalból készült egy klip, méghozzá ennek a koncertnek a képanyagából. Túlságosan sokat nem játssza a VIVA – most valahogy nem vagyunk náluk annyira menők. Hehehehehe! Ennek is megvan a maga oka, de adott esetben megvan a maga előnye is. Nem tudom. Az biztos, hogy egyfajta jól meghatározható mérföldkő a zenekarunk életében a Kisstadioni koncert, mindenféle szempontból. Rengeteg fiú, meg lány beszél róla. Aki ott volt azért, aki meg nem volt ott, azért. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon jól sikerült Tankcsapda koncert volt! De ilyen kiemelkedő lesz egyébként a debreceni Főnixes koncert is decemberben, ez lesz a második olyan alkalom, amikor a debreceni buli a Főnix csarnokban lesz... Folytatás..