Egy Tankcsapda interjú… II. rész

- A stílus nem változott, de sokan azt vallják, hogy a régi Tankcsapdát jobban kedvelték, hogy régebben szókimondóbbak, karcosabbak voltatok, és az új Tankcsapda eladta magát a médiának. Ti hogyan vélekedtek erről?

- Figyelj! Ez a kérdéskör, amit most felvetettél, ez egyáltalán nem új a számunkra. Ez, már a legrégebbi lemez megjelenése óta kíséri a zenekart. Konkrét formájában pedig „Az ember tervez” sikere óta létező kijelentés. Nem is lep meg, hogy ezt megkérdezed. Őszintén szólva nem is nagyon akarunk, és nem is igazán tudunk ezzel a dologgal mit kezdeni. Ha valaki azt mondja nekünk, hogy eladtuk magunkat, akkor megkérem, hogy mutasson rá, kinek, mikor, mennyiért, mert én is szeretném tudni. Nem tudom… Ha egy zenekar szánt szándékkal kerüli a gagyi médiát – ha fogalmazhatom így -, és nem csinál magából bohócot, holott megtehetné, és ráadásul jó sok pénzért, ha tudatos módon a rajongóival igyekszik olyan szintű kapcsolatot tartani a szó fizikális értelmében, akkor azt gondolom, hogy nehéz lenne minket azzal vádolni, hogy csak a pénzért csináljuk. Ha egy banda olyan kontaktusban van a hallgatóságával, mint amit ma is láttatok a helyi ifjúsági irodában (a zenekar itt dedikált a koncert napján – a szerk.), ha egy zenekar a második évtizede vége felé ilyen dolgokra kapható mind a mai napig – és szívesen teszi mindezt, mert tisztában van vele, hogy az embereknek ugyanolyan szüksége van erre is, mint ahogy arra, hogy megnézhessék a koncertet -, akkor súlyos vád az, hogy eladtuk magunkat. Aki ennek ellenére ezt gondolja – bár szíve joga mindenkinek, hogy azt gondoljon, amit akar -, akkor gondolja ezt.

- Én úgy látom, ez a kijelentést főleg a középkorosztály hangoztatja.

- Amikor ez a zenekar beindult, akkor a mai 30-as éveit taposók képviselték a rajongó tábort. Ők ma már felnőtt családapák, családanyák, felelősséggel tartoznak a gyermekeikért, reményeim szerint komoly munkájuk van, tehát egész másfajta életet élnek, mint amikor a Tankcsapda elindult. Nyilvánvaló, hogy egy 18-20 éves ember számára azért egészen más örömöket tartogat, mint egy 30-40 éves férfi, vagy nő számára. Ezért nem akarok senkit megbántani. De nagyon sok ember szájából ezek a kijelentések egyféle „savanyú a szőlő” effektust is jelentenek. Azt gondolják, hogy ma már csak a 17 éves fiam teheti meg azt, amit én megtehettem 17 évesen… Ma már nem tehetem meg. Érted? A lényeg, hogy azok az emberek, akik azt állítják, hogy a Tankcsapda régen volt jó, de az új az már nem jó, azok azért mondják ezt, mert az ő ifjúságukhoz egy rakás olyan emlék köti őket, amit ma már nem valósíthatnak meg – mivel nem fiatalok. Hogy értsd! Amikor a bandának megjelent a Mennyország tourist című dala, akkor rengeteg rajongó azt mondta, hogy: „Háát, a zenekarnak kész, vége. Eladta magát, diszkó zenekar lett, már csak popslágereket tudnak írni.” Ez körülbelül nyolc évvel ezelőtt volt. A nyolc év elteltével azt írják a mai 14-15 éves rajongók, hogy: „ A Tankcsapda eladta magát! Már nem olyan, mint régen volt. De régen, például a Mennyország tourist idejében, az még az igazi Tankcsapda volt! De ez a mai Tankcsapda, ez már eladta magát…” Eltelik majd újabb 6-8 év, és remélem, hogy akkor is dübörgünk még ezerrel, de a mai dalokra fogják mondani, hogy: „Hűű! Azok igen! A régi banda 2006-ban, az még jó Tankcsapda volt! Ez a mai 2012-es már nem az igazi.” Figyelj! Nem hiszem, hogy nekünk ezzel foglalkoznunk kéne. Persze mindenkinek a véleménye fontos, és számít, ez nem is kérdés. De az, hogy mi azzal foglalkozzunk, vagy azon görcsöljünk, hogy tudnánk-e olyan számokat írni, mint 1989-ben, nem sok értelme van. Azért nem tudunk, mert az akkor volt, most meg most van. Mindenki változik! Nem csak mi, nemcsak a világ, és lehet, hogy én most nagy szavakat használnék, hogy tittirittititirittiti! Gondolj bele, hogy az embernek a sejtjei 7 évente kicserélődnek. Mitől legyen hát a Tankcsapda 17 év után pontosan ugyanaz?! Hozzáteszem, hogy van jó néhány olyan magyar zenekar, akik pontosan ugyanazt teszik, mint 15 évvel ezelőtt és őszintén szólva, ugyanott is tartanak, mint 15 évvel ezelőtt. Nem tudom, hogy ez jó megoldás-e, vagy egy más fajta út a jó megoldás, de mi a saját utunkat járjuk, és akinek van kedve, csatlakozzon hozzánk bármikor. Akár az elején, akár a közepén, akár a végén. Nekem is vannak olyan zenekaraim, akiket szerettem 16 évesen, aztán 10 évig nem is törődtem velük, mert mással foglalkoztam, most meg újra felfedeztem a régi lemezeiket, és az újakat is. Rá kellett jönnöm, hogy a köztes időszakban is tök jó dolgokat csináltak. A lényeg, hogy nekünk nem azt kell ismételgetni magunkban, hogy igyekezzünk olyanok lenni, amilyenek régen voltunk, mert olyanok vagyunk minden időszakban, amilyenek mindig is voltunk. Ha ez nem így lenne, akkor a Tankcsapda léte válna értelmetlenné.

- Ez nemcsak nálatok, illetve nem csupán magyar zenekaroknál van így. Ha valami oknál fogva valamelyik album jobban bejön a közönségnek, akkor előfordul ez az eladták magukat szöveg.

- Így van. Figyelj! A 90-es évek közepéig a rockzene nagyon nem működött Magyarországon. Az elektronikus zenei műfajok élték fénykorukat mindenféle értelemben, és nagyon sok helyen elhangzott az, hogy milyen rohadt, köcsög dolog az, hogy a kereskedelmi, illetve nem kereskedelmi rádiók, tévécsatornák, nem hajlandóak rockzenét játszani! Minden magát rockzene kedvelő embernek az volt a szívfájdalma, hogy mindenhol csak ezt a tucc-tucc szart nyomják, pedig mennyi jó rock zenekar van. Ez az idő elmúlt, szépen lassan, óvatosan megtört a jég, egyszer csak a médiában megjelent egy Hooligans, egy Tankcsapda, egy Kovalszky meg a Vega, egy Zanzibár, nem ragozom, és ugyanezek az emberek azt mondták, hogy: „Eladtátok magatokat rohadt köcsögök, a Danubius rádió benneteket játszik!” Most akkor hol az igazság? Vagy nincs igazság, vagy mindenkinek van igazsága. Én nem is akarok ezzel egyáltalán foglalkozni. Pont.

- Alapvetően vidéki banda vagytok. Mennyiben más a közönség kisvárosokban, mint nagyobban? Van különbség? Hálásabbak vidéken?

- Olyan különbség, hogy hálásabbak-e, talán nincs. Abból a szempontból azonban mindenképp érezhető a különbség, hogy egy nagyváros – elsősorban a főváros – közönsége a város nagyságának függvényében el van kényeztetve egy csomó más produkcióval. Épp múlt szombaton játszottunk Mezőkövesden, egy hasonló méretű csarnokban, mint ez, rengeteg ember volt, és akkora volt a hangulat, mintha az Iron Maiden játszana… Érted? Az emberek olyan szinten imádták a zenekart, hogy még mi is meglepődtünk. De megemlíthetném itt az ország másik végén lévő települést is, aminek az a neve, hogy Mindszent. Ez egy Csongrád megyei kis falu, gyakorlatilag egy 2000 főt számláló kis falu, egy kis művelődési házzal, és olyan durva teltház volt, hogy nyolcszázan alig fértek be, és mint a heringek szorongtak az utolsó sorban is. Így tehát mondhatnám, hogy a kisvárosi, falusi koncertek ilyen szempontból a közönség lelkesedése valamilyen szinten elkülönül egy budapesti koncerttől. Hozzáteszem, hogy a mi fővárosi koncertjeinkből nincsen túlságosan sok. Ezért, ha mi ott játszunk, ez az ott élőknek, és a Budapest környékieknek ugyanolyan „ünnep”, Igazából lényeges különbséget nem érzékelünk, de az biztos, hogy a vidéken élők nem láthatnak hetente több zenekart is, mint a nagyvárosiak.

- Elég sok bandának adtatok már lehetőséget, hogy veletek turnézhassanak. Valószínűleg tisztában vagytok vele, hogy ez óriási lehetőség nekik, hiszen ennek köszönhetően nem 20 ember előtt zenélhetnek. Bizonyára nem egy zenekar van, akik szeretnének veletek fellépni. Mi alapján döntitek el, hogy ki lesz a következő? Hogyan szelektáltok?

- Elég sok szempont van, ami alapján turné partnert választunk magunknak. A helyzet az, hogy alapvetően külön kell választanunk azt, hogy valaki egy egész turné idejére eljön velünk, vagy csupán egyetlen koncerten lép fel a bandával. Az egy-két koncertre beugró zenekaroknál elsősorban a szimpátia, az emberi kapcsolatok, a jó barátság, a közös zenei nyelv alapján dől el. Most például – hogy konkrét példát mondjak – ezen a turnén a Petőfi csarnokban az állandó vendégünk – a Reactor mellett – a PeCsá-ban, az a Benzin nevű zenekar fog játszani, akik szintén debreceniek. Róluk azt lehet, és érdemes tudni, hogy a basszusgitárosuk, aki azt a zenekart csinálja, a Tankcsapdának volt az egyik alapító tagja. Most jön a személyes szimpátia, és a barátság, mert volt egy ilyen lehetőség, hogy „Gyertek játszani! Tök jó lesz együtt zenélni, meg minden fasza!” Szóval ezek az egy-két koncertesek. Egy huzamosabb ideig tartó turné viszont ennél sokkal több szempontot figyelembe veszünk. Zenei, technikai, anyagi, és emberi értelemben is. Függ attól, hogyan tudunk kommunikálni, együtt működni, és ha egy zenekar, mindenféle kritériumnak meg tud felelni, az egyébként valóban széles kínálatból, akkor előbb utóbb eljutnak abba a pozícióba, hogy eljönnek velünk turnézni.