- Zenei anyagot is küldenek a jelentkezők?
- Zsákszámra… Jó, a zsákszám talán túlzás, de nagyon sokat. Amiket az előbb felsoroltam, az csak az egyik szempont, van még emellett sok más is. Figyelj, egy ilyen turné rengeteg anyagi, és technikai kérdést vet föl, és ennek egy zenekarnak meg kell tudnia felelni. Nem elég az, hogy valaki tehetséges, mint ahogy nem elég az, hogy valaki jól fest, mert attól még nem lesz Csontváry Kosztka Tivadar. Érted. Tehát egy csomó minden más függvénye is még.

- Amikor még kezdő zenekar voltatok, nektek volt lehetőségetek hasonlóra? Kikkel léptetek fel a kezdet kezdetén? Kik azok, akiket büszkén sorolsz fel?

- Én minden egyes koncertünkre büszke vagyok, még akkor is, ha nem volt annyira jól sikerült. De egyébként nekünk is voltak ilyen zenekarok, akik minket hasonló formában segítettek. Sőt! Akiket itt meg kell említenem, az az Auróra, a győri klasszikus punk trió. Az ő munkásságuk a Tankcsapdánál már akkor is egyféle iránymutató volt. Ha valaki meghallgatja az első anyagunkat, az rájön, hogy abban az időben sok Aurórát hallgattunk. Na és a zenekar születésnapja az valóban az Aurórához köthető, hiszen az első debreceni koncertjükön mi volt a vendégzenekaruk 1989. októberében. Így hát ez az az a nap, amit a Tankcsapda zenekar születésnapjának aposztrofálunk. Őket tehát mindenképp előrevenném ebben a sorban. De itt kell megemlítenem például a Moby Dicket, a Sex Actiont. Ha nem is komplett turnékon vettünk részt velük, hanem ilyen egy-egy koncertes bulikon, szimpátia alapján be-becsúsztunk hozzájuk. A Moby Dicknél például az Atomtámadás című album koncertfelvétele idején is mi voltunk a vendégzenekar. De ezek olyan koncertek voltak, hogy a magyar rockzene történetében meglehetősen fontos pontok. Mi ezeken a helyeken ott voltunk, és ezek mind olyan szituációk voltak, amelyek jót tettek a Tankcsapda nevének.

- Ti is magyar nyelven éneklő zenekar vagytok. Felmerült-e bármikor, hogy angol szövegeitek is legyenek?

- Ha olyan a helyzet, akkor szoktunk angolul énekelni. Olyan helyen, ahol a magyar nyelvet nem értik egyáltalán az emberek, például Svájcban, vagy Hollandiában. Igazából mivel ez a Tankcsapda a szó jó értelmében vett is, mindenféle politikától mentesen is magyar zenekar, magyar szövegekkel. Éppen ezért nem egyszerű dolog ez az angol nyelvű kérdés. De még olyan helyeken is, ahol nem beszélik a magyar nyelvet, nem csupán angolul énekeljük a szövegeket, hanem bizony magyarul is énekeljük a számokat. Viszont soha nem kalibráltuk arra a zenekart, hogy mi leszünk majd az új Guns n’ Roses. Mindig is tisztában voltunk vele, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, és merre felé tartunk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy elzárkóznánk egy angol nyelvű lemeztől. Nem vagyunk olyan szintű magyarkodó banda, aki kizárólag csak magyarul akarnak megszólalni. De tisztában vagyunk azzal is, hogy magyarul szólunk igazán jól. Ráadásul elég sok rajongónk van magyarlakta területeken, tehát nem vagyunk arra kényszerülve, hogy mindenáron megpróbáljunk külföld felé nyitni. Borzasztóan sok dolgunk van, hál’ Istennek itt Magyarországon, és a magyarlakta területeken is.