“A régi banda 2006-ban, az még jó Tankcsapda volt! Ez a mai 2012-es már nem az igazi.”
A srácok 4-kor kezdtek egy dedikálással. Az embereket csoportokban kellett beengedni, mert meglehetősen sokan voltak. A Tankok viszont türelmesen és hihetetlenül kedvesen fogadták a közös fotózásokat is. A koncert szintén őrülten jó sikerült, a közönség összetétele nagyon vegyes volt, de rengetegen jöttek el a jövő új metal arcai közül, ők lesznek majd a Tankcsapda legfrissebb potenciális rajongó tábora. Amit őszintén sajnálok, hogy Tamásról (dobok) nem sikerült valóban jó fotókat készíteni a koncert ideje alatt, mert teljesen el volt szeparálva.

- Szervusz Laci! Beindult az idei turnétok, amelynek Salgótarján már a sokadik állomása, mik az eddigi tapasztalatai?

- Ez egy meglehetősen hosszú turné abból a szempontból, hogy az ország területét viszonylag kis idő alatt elég alaposan bejárjuk. De ez csak amiatt érdekes, hogy vannak olyan városok, olyan települések – elég, hogyha Salgótarjánhoz viszonyítva a hatvani helyszínt említem -, ahol néhányhét eltéréssel játszunk 50-60 km-es körzeten belül – több helyen is, adott esetben. Éppen ezért a közönség létszáma valamilyen tekintetben megoszlik, ahhoz képest, mintha nem csinálnánk, csak 5 koncertet évente, és kizárólag csarnokokban. Ezzel együtt jól működik a turné, hál’ Istennek. Tehát tök jók a bulik, nagyon jó a hangulat! Vannak olyan városok, ahol többen vannak, mint valaha voltak, de vannak olyanok is, ahol kevesebben vannak, mint korábban, ez változó. Én azt gondolom – mindenféle politikától függetlenül, hogy az emberek manapság nagyon meggondolják, hogy tejet, és kenyeret vegyenek-e, vagy Tankcsapda koncertre jegyet. A jelenlegi gazdasági helyzettől függetlenül – vagy e mellett – mégiscsak jók a fellépéseink. Most voltunk olyan városokban is, ahol korábban nem voltunk még soha. Elég fura, de a 17 év alatt nem voltunk még sem Pápán, sem Dabason. Ott is hasonló csarnokokban játszottunk, mint itt nálatok, és tök jól sikerült bulik voltak. Annyian voltak Dabason is, hogy nem is láttuk az emberáradat végét. A kisebb művházaknál egyáltalán nincs gond, nyilván azok pukkanásig megtelnek. Mindent összevetve 2006-ban nem tartom valószínűnek, hogy más zenekar képes lenne ekkora volumenű, és látogatottságú turnét összehozni rajtunk kívül.

- Valóban így van. A gazdasági helyzetre visszatérve, az egyik oldalról az emberek panaszkodnak, hogy nincsen pénzük, a másik oldalról pedig azt tapasztaljuk, hogy mind a külföldi zenekarok, mind a magyar zenekarok turnéi egymást érik Magyarországon.

- Én úgy gondolom, hogy nemcsak a Tankcsapdára, hanem bármilyen más zenekarra igaz az – akár külföldi, akár magyar produkcióról beszélünk, és akár vidéken, vagy a fővárosban -, hogy minden koncertre annyi ember megy el, ahány ember kíváncsi arra a produkcióra annyi pénzért, mint amennyi. Ha vidéken, egy Tankcsapda koncerten, van, mondjuk 329 fizető néző egy kis művházban – ami adott esetben abban a művházban nézőrekordot jelent -, akkor az egy tök jó dolog, tök jó érzés még akkor is, ha a turné összességében nem épp ez a nézőszám csúcsa egy adott időszaknak. Én azt hiszem, hogy minden esetben egy adott turné-, vagy koncerthelyszínnek bármilyen értelemben vett összehasonlítási alapja, az soha nem szabad, hogy egy más viszonylatban nem összehasonlítási alapul szolgáló produkciót viszonyítsunk. Mondok egy jó példát, csak, hogy értsd. Én nagyon szeretem a DVSC-t, nyilván debreceni futballcsapatról lévén szó. Ők a szívem csücske, nem tudnám mégsem jó szívvel összehasonlítani a Barcelona-val őket, mert két teljesen más kaliberről beszélünk. A kérdésre visszatérve röviden csak annyit válaszolok, hogy az eddigi tapasztalataink a turnéval kapcsolatban kiválóak, a zenekaron belül is, és a közönség szempontjából is. Ha egyébként felnéztek a honlapunkra, akkor találtok rajta majdnem minden bulinkról képeket. Van fenn egy csomó fotó. Lehet látni, milyen a hangulat, nem kell hozzá különösebben hozzáfűzni semmit. Rengeteg rajongói bejegyzés van, amik arról tanúskodnak, hogy valóban nem csak mi gondoljuk, hogy az emberek jól érzik magukat a koncertjeinken, hanem így is van.

Folytatás következik…